Az Európában megfigyelt, közel 800 madárfaj fele fészkelőként, vagy vonulóként, esetleg kóborlóként Magyarországon is előkerült. Közülük több mint kettőszázat a Tisza-tó környékén is láthatunk, ha nyitott szemmel járunk.
S aki már eljutott Magyarország második legnagyobb tavához, kapkodhatja fejét a gazdag madárfauna láttán. Aki pedig szeretne amatőr madarász lenni, vagy kezdő természetfotósként beazonosítani, felismerni a körülötte fellelhető fajokat, nekik nyújt segítséget a MME honlapján, a "Tudástár" főmenü alatt elérhető Magyarország madarai adatbázis.
Azt, hogy pontosan hány fajt is számlál a hazai madárfauna egy adott időpillanatban, szinte lehetetlen megmondani. A madarak jönnek-mennek fittyet hányva EU-s és egyéb határokra. Új fajok is fejlődhetnek vagy a régiek eltűnhetnek, - ezeket tudományosan bizonyítani kell. A MME Nomenclator Bizottsága a rendelkezésre álló bizonyítékok (fotók, biometriai adatok stb.) elbírálása alapján veszi fel (vagy utasítja el) a fajt az országos listára - ez pedig időbe telik.
Mindezek figyelembe vételével hazánkban jelenleg 400-410 madárfaj előfordulása bizonyított.
S most ezekből 397 faj szerepel az új, Magyarország madarai honlapfelületen. Itt minden fajnak külön oldala van, ahol a madárral kapcsolatos általános és speciális ismeretek: magyar, angol és tudományos név, rendszertani besorolás, méretek, hazai és európai védelmi helyzet, életmód és viselkedés egyaránt megtalálhatóak.
A fészkelő állomány nagyságára, az előfordulási területekre, a gyűrűzési és visszafogási adatokra vonatkozó információkat az MME Monitoring Központ és Madárgyűrűzési Központ adatbázisai alapján folyamatosan frissülő formában érhetik el a felhasználók. A fajok bemutatását már most is 658 színes festmény és 1675 fotó, valamint hangtár és félezer saját készítésű videó is segíti.
Az oldal természetesen részletes kereső funkciókkal is rendelkezik. Ezek segítségével hagyományos kulcsszavas beírással a magyar vagy tudományos név kezdőbetűje alapján, illetve rendszertani (családok) besorolás mentén is lehet tájékozódni.
Felépítésének és az oldal céljának köszönhetően a Magyarország madarai honlapfelület egyaránt segíti a madarakkal éppen ismerkedni kezdő laikus felhasználókat, az MME Madárbarát kert programjának résztvevőit, online digitális lexikonként, kézikönyvként és adatbázisként pedig az újságírókat és szerkesztőket, a természetfotósokat, illetve a természetvédelemben dolgozó hivatásos szakembereket is.
Most pedig néhány kép kedvenc Tisza-tavi madarainkról:
Gyere a Tisza-tóra,
s fotózd le kedvenc madaraid!
Fotó: Matulokbácsi, MME, Nagy Edina, Geleta Mihály, Kasza Sándor