Új rekord született a Tisza-tavi Jeges Fürdésen!
Magyarország legnagyobb jeges fürdése a Tisza-tavon! Január 4-én történelmet írtak a Tisza-tó jeges vizében! A rendezvény minden várakozást felülmúlt: pontosan 1112 bátor jelentkező csobbant az 1 fokos, jeges Holt-Tiszában, miközben több mint 3000 néző biztatta őket szikrázó napsütésben. Egy igazi népünnepély kerekedett ebből a hideg, de szívmelengető napból!
Majdnem elmaradt…
Hihetetlen, hogy szombat reggel még felmerült a rendezvény lemondásának lehetősége. Előtte még a vastagon befagyott víz jegét törni kellett. Végül dél körül leállt a szél is, elhárult a fő akadály, és az 5 évvel ezelőtti 10 fős kis csobbanás mára Magyarország legnagyobb téli fürdőzésévé nőtte ki magát.
Ez az elképesztő növekedés a résztvevők és segítők lelkesedésének köszönhető.-osztotta meg Dimitry Ljasuk, a csobbanás ötletgazdája és fő szervezője oldalán.
Bátrak kicsiktől nagyokig
Az esemény sokszínűsége és hangulata páratlan volt. Voltak, akik fürdőruhában mártóztak meg a Holt-Tiszában, de olyanok is, akik mókás öltözékeket, jelmezeket választottak erre a napra. A legfiatalabb résztvevő mindössze 5 éves, a legidősebb pedig 78 éves volt. Az ország minden pontjáról érkeztek: Miskolc, Debrecen, Szolnok, Budapest, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Siófok, de még a Felvidékről, Vajdaságból, Székelyföldről és Ausztriából is jöttek bátor fürdőzők.
Külön emlékezetes volt az első kerekesszékes csobbanó, aki példát mutatott bátorságával. A gyermekek teljesítménye pedig szintén elismerést érdemel.
A közel 0 fokos vízből kijövő bátor résztvevők forró szaunákban és dézsákban melegíthették fel átfagyott tagjaikat, de a hatalmas máglya körül is regenerálódhattak.
Hálás köszönet
Az esemény sikerét az összefogás tette lehetővé. Hatalmas köszönet illeti:
- A Tisza-tó Mentőcsoport vízimentőit, a Jász Búvár Mentőcsoport búvárait és az Országos Mentőszolgálat tiszafüredi dolgozóit, akik vigyáztak a résztvevőkre.
- Tiszafüred Város Önkormányzatát, Ujvári Imre polgármestert, valamint a Tiszafüredi Szabadvízi Strand dolgozóit, akik aktív részt vállaltak a szervezésben.
- A 22 önkéntest, akik segítettek a beléptetésnél és a program zökkenőmentes lebonyolításában.
- Czettele Győzőt, többszörös Téli Balaton-átúszót, aki nemcsak a csobbanók irányításában segített, hanem a haladó résztvevők csapatát is vezette.
Közös szervezés, közös siker
Az idei Jeges Fürdés Tiszafüred Város Önkormányzata és Dimitry Ljasuk közös szervezésében valósult meg, amelynek eredményeképpen több ezer ember érezhette jól magát.
Dimitry néhány éve Tisza-tavi vlogjaival hívta fel a figyelmet csodás vidékünkre, de azóta több díjnyertes filmjét is megismerhettük. Már itt is írtunk róla korábban, nézd meg, kattints!
A Jeges Fürdés mára egy igazi szezonnyitó, országos turisztikai rendezvénnyé vált, amely sikerrel hívja fel a figyelmet a Tisza-tóra, az egészséges életmódra és a környezetvédelemre.
Jótékonyság a középpontban
A rendezvény nemcsak a hideg vízben történő merülésekről szólt, hanem jótékonyságról is. Jelentős összeget sikerült összegyűjteni a tiszafüredi református EGYMI Csodaösvény Fejlesztőház számára, amely a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztését támogatja. Az adományokért hatalmas köszönet jár!
Ez a nap biztosan sokáig emlékezetes marad mindenkinek, aki részt vett.
TIPPÜNK!
Ismerd meg és fedezd fel a csodálatos Tisza-tó mesés téli arcát, melyhez ezt a kis vidéki gyöngyszemet szívből ajánljuk:
Gyere a Tisza-tóra,
ahol télen-nyáron a legjobb strandok várnak!
Megtisztelsz, ha tetszett és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek. Sok munkám van benne...
További szépségekért, érdekességekért pedig csatlakozz a facebook oldalamhoz!
Fotó: A képek Dimitry Ljasuk hivatalos oldaláról származnak
Az írás szerzői jogvédelem hatálya alá esik.