A Tisza-tó az országban egyedülálló harcsaállománynak biztosít élőhelyet; mely édesvizeink legnagyobb ragadozó halfaja.
Az, hogy a Tisza-tóban ekkora állománya alkulhatott ki, nem a véletlen műve. A Tisza-tavi Sporthorgász, mint a tó halgazdálkodója, immár 10 éve nagy figyelmet fordít a harcsák védelmére.
Mit tudsz a harcsákról? Olvass a legnagyobb halfajról itt!
Az harcsa-állomány védelmét biztosító szabályozás egyik fő eleme a téli horgászati tilalmuk.
Könnyű célpontot jelentenek a halak a hideg vízben, ahol nagy mennyiségben és nagy sűrűségben telelésre gyűlnek össze, ugyanis ilyenkor borzasztóan sérülékenyek, a zavarások és fertőzések megtizedelhetik a csoportokat.
A korábbi években a tilalmi szabály már november elsejétől óvta a halakat, de a horgászok kérésére és a TTS megfigyelései alapján két héttel meghosszabbították a horgászati szezont. Éppen ezért a Tisza-tavi horgászrend 4. pontja értelmében:
„ …tilos a harcsa horgászata és kifogása (megtartása) … november 15-től március 31-ig a Tisza-tó teljes területén.”
2019-ben a tilalom első napja péntekre esik, vagyis 15-én (pénteken) 00 órától már tilos a harcsa horgászata is. Addig azonban még van pár nap, ráadásul a mostani vízjárás és a vízhőfok is kedvez ennek a ragadozónak a horgászatához. Használják ki ezeket a napokat!
Megtisztelsz, ha tetszett és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek. Sok munkám van benne... Nekem is fontos, hogy tudjam, tetszett-e neked. Megköszönöm, ha jelzed felém azzal a kis tetszik gombbal.
További szépségekért, érdekességekért pedig csatlakozz a facebook oldalamhoz!