EGYEDÜLÁLLÓ ATTRAKCIÓ ÉPÜL AZ ÓHALÁSZI-SZIGETEN
2019. március 13. írta: Lázár Tünde

EGYEDÜLÁLLÓ ATTRAKCIÓ ÉPÜL AZ ÓHALÁSZI-SZIGETEN

A Tisza-tó legnagyobb, rejtelmes szigetét felfedezni vágyók hamarosan valóságos időutazás részesei is lehetnek a 2020-ban kezdődő fejlesztés megvalósítása után. Az Óhalászi-szigeten egyedülálló, történelmi, néprajzi, természeti látogatóközpont épül!

kasza_s_ohalasz_holt_t.jpg

Jelentős fejlesztést készítenek elő a település közigazgatási területéhez tartozó Óhalászi-szigeten. Kormányzati döntés alapján bruttó 500 millió forint turisztikai támogatást kap Újlőrincfalva a Magyar Turisztikai Zrt. jóvoltából. Az összeget a Tisza-tó legnagyobb , csaknem 150 hektáros szigetének fejlesztésére fordítják majd, ahol egyedülálló turisztikai attrakciót alakítanak ki.

"Az 1800-as évek mintájára régi típusú, különböző méretű cölöpházakat szeretnénk felépíteni a területen. A tervek szerint négy-öt épületet hoznának létre, ahol igény esetén az elszállásolást is meg tudnánk oldani' – mondta Zsebe Zsolt Újlőrincfalva polgármestere. 

Az Óhalászi-szigetet itt mutattuk be, olvasd el ezt is!

0b0a56ef-55b6-4f5f-854b-e49addd60317.jpeg

A fenti kép csak illusztráció

Zsebe Zsolt elmondta, hogy a szigeten nyaralóknak szociális blokkokat alakítanak ki, illetve korhű ruhákban személyzetet is biztosítanak.

Az akkori időszakra jellemzően, hagyományos módon állatokat is tartanának a szigeten. Ennek keretében az odalátogatók szezon idején találkozhatnának tyúkokkal, szürke marhákkal, racka juhokkal, pulykákkal is. A polgármester kiemelte, hogy a létesítmény teljes mértékben önellátó lenne, szükség esetén a vendégek helyben is megoldhatnák az étkezést.

"A sziget központjában található egy régi erdészház, melyet szeretnénk felújítani napelemes rendszerrel, saját vízellátással. A szennyvizet ott is és az épületektől is tartályos hajóval szállítanánk el, a Tiszába semmiképpen nem engednénk be" – tette hozzá a polgármester.

Céljuk: valósághűen bemutatni azt, hogyan éltek hajdanán a tiszahalásziak, amíg az 1876-os árvíz elpusztította a virágzó, kis halászfalut.

jovunk_mar.jpg

Továbbá a beruházás részeként két kikötőt is kialakítanának. Az egyik az élő Tiszán lenne, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei oldalról is megközelíthessék a látogatók a szigetet, a Heves megyei oldalról pedig legközelebb a Magyaradi kikötőből lehetne eljutni oda. Az aktív turizmusra is gondolva csónakokat vásárolnának, illetve a két kikötő között biciklizésre alkalmas utat építenének ki.

TIPPÜNK!  A legjobb látnivalókról nem akarsz lemaradni? Válaszd ezt a stílusos, kényelmes szállást, itt gondoskodnak az élményekről!

borostyan_blogos.jpg

A beruházás munkálatait a tervek szerint 2020 tavaszán kezdenék el.

Megtisztelsz, ha tetszett és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek. Sok munkám van benne...        Nekem is fontos, hogy tudjam, tetszett-e neked. Megköszönöm, ha jelzed felém azzal a kis tetszik gombbal.

További szépségekért, érdekességekért pedig csatlakozz a facebook oldalamhoz!

Fotó: Kasza S., Wikip., Én,

Forrás: Turizmusonline

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr4514685620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása