ÁTADTÁK TISZAFÜREDEN A HORGÁSZKÖZPONTOT
2015. április 29. írta: Lázár Tünde

ÁTADTÁK TISZAFÜREDEN A HORGÁSZKÖZPONTOT

Új helyre költözött a Tisza-tavi Sporthorgász

Hétfőn, 2015. április 27-én adták át Tiszafüreden, az Örvényi Morotva mellett épült Tisza-tavi Horgászközpontot, melyben mostantól a Tisza-tavi Sporthorgász Kft irodája is megtalálható. Az alföldi parasztházakat idéző stílusban megtervezett és kivitelezett épület 11 horgászegyesület, s több ezer horgász központja Magyarország legnagyobb horgásztava, a Tisza-tó mellett.

sporthorgasz_haz.jpg

Az átadási ünnepségen részt vett Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője, Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke, valamint Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere.

A jelenlévőket Hegedűs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. igazgatója köszöntötte. Elmondta, hogy a horgászközpont a Tisza-tavi Sporthorgász Kft, a Tisza-tó Térsége Leader Egyesület és a tiszabábolnai Rákóczi Sporthorgász Egyesület összefogásának eredményeként jött létre. A projekt európai uniós forrásból, mintegy 48 millió forintos támogatással valósult meg, ehhez a társaság a telekvásárlással és a közművesítés költségével járult hozzá. Az összefogás eredménye ez a szép, korszerű épület, amely közvetlen kapcsolatban van a vízzel, a horgászokkal.

Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, mennyire fontos szerepet tölt be a horgászat, a horgászok életében egy ilyen központ átadása és annak szolgáltatásai, valamint kiemelte az épület szépségét, a tájra jellemző stílusát.

tts_haz_ttradio.jpg

Ujvári Imre, Tiszafüred  polgármestere kiemelte jelentőségét, hogy az újabb fejlesztés, beruházás a településen valósult meg. Polgármester úr arról a fejlődésről beszélt, amelynek nap mint nap tapasztalható, látható jelei vannak. A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. munkatársait agilis csapatnak nevezte, akik éltek a pályázati lehetőségekkel, felvállaltak olyan fejlesztéseket, amelyek a legkülönfélébb eszközökkel segítik a halgazdálkodást, a horgászhelyek kialakítását. Sok sikert kívánt a társaság további munkájához.

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kapcsolódva az előtte szólókhoz üdvözölte, hogy egy tájba illő épülettel lett gazdagabb a város, a Tisza-tó. Gratulált a társaságnak az elmúlt öt évben végzett munkához. Hangsúlyozta, hogy ez a horgászközpont  11 horgászegyesület és több mint négyezer horgász gyűjtőpontja, közösségi tere is lesz, és sokfajta szolgáltatást tud nyújtani célközönségének.

Miniszter úr kiemelte, látható fejlődés indult el a régióban, melynek ékes példája az új Horgászati Központ, mely által szélesedik a turisztikai szolgáltatások palettája is.

maganyos_sport_tts.jpg

 

A város fejlődéséről elmondta, hogy Tiszafüreden láthatóan megindult a fejlődés, már van eredménye az önkormányzat és a vállalkozók összefogásának.

A projektzáró rendezvény végén Fazekas Sándor minisztert, Kovács Sándor közgyűlési elnököt, Ujvári Imre polgármestert és Hegedűs Gábor ügyvezetőt kérték meg a nemzeti színű szalag átvágására. Ezzel az eseménnyel hivatalosan is megnyílt a Tisza-tó új horgászközpontja.

 

atadas_ttradio.jpg

 

Itt találod az új Tisza-tavi Horgászközpontot:

horgaszkp_terkep.jpg

A központ GPS-koordinátáiról érdeklődj személyesen a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. elérhetőségein, melyeket itt is megtalálod!

 

Gyere a Tisza-tóra,

ahol a halgazdálkodás -a horgászok legnagyobb örömére- jó kezekben, s jó helyen van!

 

Fotó: Tisza-tavi Sporthorgász, Tisza-tó Rádió

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr977407210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása