IDŐJÓS NAPOK MÁRCIUSBAN
2015. március 12. írta: Lázár Tünde

IDŐJÓS NAPOK MÁRCIUSBAN

Március 12-e , Gegely napja van, s ez régtől fogva nagy hagyományokkal rendelkező, meleg-váró, időjós nap.

A Juliánus-naptárban erre a napra esett a tavaszi napéjegyenlőség.  A naphoz kapcsolódó legismertebb népszokás a gergelyjárás. Gergely napjához időjárás- és termésjóslás is kapcsolódott. Az ismert szólás szerint : “Megrázza még szakállát Gergely.”, télbe fordulhat még az idő. Legutóbb tavaly, 2014-ben, be is igazolódott ez a mondás. Mindannyian emlékszünk még az egész országot pánikba ejtő nagy havazásra.

tisza-to_2015_03_03_004.jpg

Régi, honti népszokás volt, hogy ezen a  napon a gyerekek acélt és tűzkövet tartva kezükben így köszöntöttek: “acélt hoztam, tüzet ütöttem kegyelmeteknek”. Az acélt úgy dobták a földre, hogy az egy darabig forogjon; a tavaszba forduló napot idézték vele.

Itt megnézheted, hogy az ópusztaszeri iskolások hogyan elevenitik fel a Gergely-járás népszokást:

Névünnepe vetőnapnak számított: ekkor kezdődött a búza, rozs, hüvelyesek és palántás növények vetése.

 

Időjósló nap a mai:

Úgy tartják: Ha Gergely megrázza a szakállát, még áprilisban is hó lesz.

Rendszerint hideget hoz, ezért aztán ma reggel kétszer is megnéztem az időjárás-jelentést, mert a mondás szerint: Gergely uram nagy ravasz, hidegre vál’ a tavasz. A tudomány szerint szerencsére most kellemesen tavaszias idő következik borúval, csapadékkal.

További népi mondások a mai napra:

  •  Mátyás, Gergely két rossz ember, mert mindkét napon lehűl az idő.
  •  "Gergely-napi szél,Szent Gyögy-napig él."
  • A Dunántúl egyes vidékeinek szőlősgazdái szerint a Gergely napján metszett tőkékről sok szőlőt lehet majd szüretelni.

 

További időjós-napok márciusban:

Március 18, 19, 21: Sándor-József-Benedek napja. A néphit úgy tartja, hogy ezek a napok vetnek véget a hosszú, hideg télnek és ekkor veszi kezdetét a termékeny tavasz: “Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget.” “Ám ha üres ez a zsák, nem kapod csak a harmadát” !

Ma leginkább gyerekdalokban, népi mondókákban találkozhatunk ezek emlékével:

 

 

Március 21: Benedek napja a “hivatalos” tavaszkezdés, azaz a tavaszi nap-éj egyenlőség napja. Csillagászati esemény, bár valójában nem minden évben ezen a napon van a tényleges Napforduló.

Március 24, Gábor napja: Vetni kell a káposztát és a káposzta-féléket  a kertészkedő háziasszonyok szerint.Még egy babonás figyelmeztetés is került mára: vigyázni kell, ha távolabbi földre esik a vető, úgy nézze, hogy ne találkozzék útközben kakassal, mert majd repce nő a káposzta helyett.

Március 25. Irén napja:  Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Jézus fogantatásának ünnepe. Egyike az év legjelentősebb Mária-ünnepeinek. E nap alkalmas a fák oltására, szemzésére. Gyimesben úgy hitték, ha ezen a napon rossz idő van, akkor rossz tavasz várható

 tavasz_barik_tisza_lodge.jpg

Te is ismersz hasonló népszokásokat, mondásokat, babonákat? Küldd el nekünk, hogy gyűjteményünk teljesebbé váljon!

 

Gyere a Tisza-tóra,

 

várjuk itt együtt a szép tavaszt!

 

Fotó: Gyere a Tisza-tóra, Tisza Lodge

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr957261935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása