A 10 LEGSZEBB HELY A TISZA-TAVON
2015. február 14. írta: Lázár Tünde

A 10 LEGSZEBB HELY A TISZA-TAVON

AHOVÁ MINDENKÉPPEN LÁTOGASS EL, HA A TISZA-TÓRA JÖSZ!

Szóval, most jöttem rá, mekkora nagy bajba hoztam magam azzal, hogy a Tisza-tó tíz legszebb helyét szeretném megmutatni Nektek! Nincs 10 legszebb hely itt, a tónál, mert ha nyitott szemmel járunk, annyi szépséget látunk, hogy nehéz tíznél abbahagyni.

Igazából nem is tudom, hol kezdjem, ezért aztán a klasszikus formát választom: in medias res ( a dolgok közepébe vágva).

1. Először nézd meg az abádszalóki Yacht Kikötőt, mely az Abádszalóki-medence Attila-öblében található.A tó körül az egyik legszebb, leghangulatosabb kikötő. Ha erre jársz, tegyél itt egy sétát, vagy egy padon ücsörögve gyönyörködj a vízen  csillogó napfényben, a hullámokon csendesen imbolygó vitorlásokban, a tájban.

szalok_yacht_klub.jpg

 

2. Homokpad Kiskörénél. Ezt a helyet az erőmű után, az élő Tiszán találod. Aranybarna fövenyén sétálgatva, napfürdőzve igazi kikapcsolódás vár rád. A homokos partszakasz nagysága az időjárástól is függ: minél nagyobb a szárazság, annál többet mutat belőle a Tisza!

korei_homokpad_matulokbacsi.jpg

 

 

TIPP! Fedezd fel a Tisza-tó szépségeit, melyhez a legjobb idegenvezetőt, Tündét, Abádszalókon, a Villa Borkában találod! Kattints ide, és foglalj most, s nem marad előtted Tisza-tavi titok.

brown_grey_photo_collage_autumn_vibe_facebook_post-3.jpeg

 

 3. Kisköre után látogassunk el Sarudra, ahol, ha kitekintesz a kikötőből ilyen pazar látkép tárul a szemed elé. Amint látod, érdemes a Tisza-tó ezen részét is felkeresned, mert minden szeglete más-, és más titkot rejteget.

 

kitekintes_a_sarudi_kikutobol_lazar_miklos.jpg 

 4. Az Óhalászi-Holt-Tiszáról már olvashattál nálunk, több cikkben is megemlítettük nevét.Az  Óhalászi Holt-Tisza egy nagy patkó alakú holtág, amire egy gyékényesen vezető keskeny csatornán juthatunk be. A holtág jellegzetessége a sötét színű, kristálytiszta víz, amit hófehér tündérrózsa mező szegélyez. A holtágban rengeteg elhalt fatörzs, tuskó található, melyeken csérek és szerkők költenek nagy számban. A vizek mellett lévő fákon kormoránok láthatóak és a gémfajok többségével is találkozhatunk. A területen rétisas is költ, melyek főleg az őszi hónapokban láthatóak rendszeresen. Csodás táj, és káprázatos tündérrózsa-mezők várnak rád e helyen.

ohalasziholttisza_kasza_s.jpg

 

5. A poroszlói Tisza-tavi Vízisétányon megfeledkezhetsz a mindennapokról. A másfél kilométer hosszú, vízre épített fahíd-rendszer csak arra vár, hogy Te is felfedezd! A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó tanösvényen madármegfigyelő házak, kilátótorony, s még egy kis sziget is van.

TIPP! Ne hagyd otthon a fényképeződ és a távcsöved!

poroszloi_tanosveny_kasza_sandor.jpg

 

6. Poroszló mellett, a Gólyaorr nevű kanyarulatnál érdemes letérni, és megkeresni a Duhogó bejáratát: ezen a keskeny kis csatornán bejutva gyönyörű tündérrózsamező tárul elénk, sok kiszáradt fával tarkítva. Kis szerencsével megpillanthatjuk a barna kányát, mely a holtág közelében költ.

duhogo_matulokbacsi.jpg

 

7. A Duhogotól visszafordulva, visszatérve a Kis-Tiszára, változik a táj, elmaradnak a behajló fák, és gyékényes, nádas szegélyezi a partot. A szegélyben tündérrózsa, sárga vízitök, úszó-, hínaras-, üveglevelű békaszőlő foltok találhatók. Az öblökben megrekedt uszadékfákon megtelepedett növények között találunk tavasszal mocsári nőszirmot, mocsári nefelejcset, nyár végén tiszaparti margitvirágot. Gyakran látni fiókát vezető szárcsát, vízityúkot, táplálkozó szürke gémet, nagy kócsagot, vörös gémet.

kis-tisza_matulokbacsi.jpg

 

 8. Csónaktúrák széles kínálatából, mely a Tisza-tó bármely kikötőjéből indul, érdemes az élő Tiszára is kihajózni. Ha szerencséd van, s jókor érkezel, szemtanúja lehetsz egy ritka eseménynek, a Tisza virágzásának. Ennek időpontja évente eltérő lehet az időjárás függvényében. Június elejétől június végéig figyelheted meg, de erről már május vége felé gyűjtsd az információt, hogy le ne maradj.

elotisza_mravik_emma_melinda.jpg

 

9. Tiszavalknál található  a IX. öblitő-csatorna.  A tavon 12 ilyen csatorna található, szerepük: megteremteni a kapcsolatot a Tisza folyó, mint főmeder és hullámtere, mint tározótér (tó) között. A medret övező parti sáv (övzátony) természetes állapotában folyamatosan töltődik, kiemelkedik és nem teszi lehetővé a folyón érkező frissítő víz szétterülését. Egyben ezen csatornákon találhatjuk a tó híres rejtekútjait.

ix-es_oblito_tiszavalk_cstt.jpg

 

10. Tisza-tavi virágtenger. A tározó legtöbb részén, júniustól szeptember közepéig gyönyörködhetünk a néhol fehér, néhol sárga vízi szőnyegben, bár nem ritka, amikor a fehér tündérrózsa- vízitök társulásban mindkét növény képviselőivel találkozhatunk.

 

sargaviragos_matulok.jpg

 

+Ráadás!

Magyarország legöregebb, egy tőről fakadó lilaakácát is a Tisza-tónál találod. Az abádszalóki Lilaakác Kisvendéglő kerthelyiségét egy 150 éves példány lugasa fedi be, mely a nyári hőségben kellemesen hűs árnyat ad, miközben ízes ebéded fogyasztod. (És nem mellesleg itt kóstolhatod a Tisza-tó legfinomabb Halászlevét!)  Már több mint 30 éve Húsvéttól október közepéig főznek Nektek szívvel-lélekkel.

img_1712.jpeg

img_1709.jpeg

Gyere a Tisza-tóra,

mert itt, akár minden nap,  vár rád is egy csodás hely!

 

Megtisztelsz, ha tetszett és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek.  Megköszönöm, ha jelzed felém azzal a kis tetszik gombbal.

További szépségekért, érdekességekért pedig csatlakozz a facebook oldalamhoz! 

 

.

Fotók: Szalóki Yacht Kikötő, Matulokbácsi, Lázár Miklós, Kasza Sándor, Kasza Sándor, Matulokbácsi, Matulokbácsi, Mravik Emma Melinda, CSTT, Matulokbácsi

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr657171113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balázs Sándor Tavi túra · www.tavitura.hu 2015.03.16. 08:52:03

Túravezetőként, valóban nehéz meghatározni a 10 legszebb helyet, mivel ez az évszakok változásával is változik, tehát függ attól is, hogy melyik évszakban nézzük. Egy, egy évszakban teljesen megváltozik a Tó képe. A mennyiben a Nyári képet nézzük, akkor számomra a 10 legszebb helyből itt 5 darab található..

Lázár Tünde 2015.03.16. 19:15:39

Köszönjük szépen a hozzászólásod! Igazad van! Nagyon nehéz ilyen listát összeállítani. De most már kíváncsiak lennénk a másik 5 helyedre, ami a mi listánkból kimaradt.... :)

montimamadi 2015.12.04. 18:22:15

Imádom minden írasodat,ahogy a tavat is.

montimamadi 2015.12.04. 18:23:11

Imádom minden sorodat,ahogy a tavat is.

Lázár Tünde 2015.12.04. 18:26:20

@montimamadi: Kedves Montimamadi, nagyon szépen köszönöm hozzászólásod! Ebben nagyon hasonlítunk, mindketten imádjuk a Tisza-tavat! Üdv: Lázár Tünde :)

Rajngo Madár 2016.06.10. 19:14:42

Szerintem ebbe a 10-es listába kár,hogy nem került be a Tiszavirág Ártéri sétaút,az első öt között látnám...

WhiteFalcon 2019.09.19. 09:14:28

Több, mint egy évtizede, hogy először jártam a tónál, de azonnal beleszerettem. Épp ezért vettem házat is a tónál. Kicsit kettős érzésem van, mikor ilyen hívogató írásokat olvasok: egyfelől, kell a reklám a tónak, mert fejlődni csak úgy tu, ha a turisták mennek és költenek. Másfelől viszont, félek, hogy olyan lesz, mint a Balaton. A végén még kivágják a nádat, mert a "kényes, városi ficsúroknak" vágja a lábát...!
süti beállítások módosítása