2019. már 26.

300 KÁRÓKATONA KILÖVÉSÉRE KAPTAK ENGEDÉLYT A TISZA-TAVON

írta: Lázár Tünde
300 KÁRÓKATONA KILÖVÉSÉRE KAPTAK ENGEDÉLYT A TISZA-TAVON

A Tisza-tavon fészkelő nagy kárókatonák évente több mint 100 tonna halat fogyasztanak el, ami nagyságrendileg megfelel az egész éves Tisza-tavi horgászfogásnak. Ezért szükséges gyérítésük itt, a Tisza-tavon-nyilatkozta a Tisza-tó halgazdálkodási hasznosítója, a Tisza-tavi Sporthorgász.

 

A Tisza-tó halgazdálkodási hasznosítójaként, idén is figyelemmel kísérik a Tisza-tavi Sporthorgász munkatársai a nagy kárókatona fészkelő állományát.- nyilatkozta Papp Gábor, a cég igazgatója.

ekkora_halat_fogtam.jpg

A szakember emlékeztetett arra, hogy korábban riasztással próbálkoztak, de az nem volt hatékony, mert sok esetben nem sikerült távol tartani a madarakat a fészküktől.

Az egyetlen eredményes út a lőfegyveres gyérítés, amelyet fészkelési időben végeznek 2013 óta. Akkor még csak 76 példány kilövésére volt engedélyük.

A rendszeres állományszabályozás eredményeként az Óhalászi-Holt-Tiszán levő kormorántelep gyakorlatilag teljesen eltűnt - tette hozzá Papp Gábor.

Itt minden alkalommal ügyeltünk a közelben fészkelő réti sas pár háborítatlanságára. Így sikerült több év alatt a teljes- eredetileg 312 fészkelő párt- tartalmazó telepet megszüntetnünk.

Korábbi feltérképezéseink alapján, figyelmünk a Téli kikötő közelében kialakuló kárókatona fészkelőtelepre irányult. Itt a természetvédelmi őr mellett, az abádszalóki Paphalmi Diána Vadásztársaság vadőreinek közreműködésével sikerült idén első alkalommal 23 egyedet elejtenie a vadászoknak.

A halállomány védelmének szempontjából kiemelkedően fontos, hogy a túlszaporodott kormoránok állományát csökkentsük. Társaságunk a közeljövőben is megfigyeléseket folytat a kormoránokat illetően, és a felmérések alapján fogja előkészíteni a következő gyérítési folyamatot.

A kárókatonákról itt írtunk részletesen, olvasd el!

kormoran1.jpg

Papp Gábor elmondta: idén 300 madár kilövésére kaptak engedélyt. A ritkítást az Abádszalóki-medencében újonnan létesült kárókatona-telepen kezdik.

Fotó: Matulokbácsi, Kasza S.

Gyere a Tisza-tóra,

ahol nem bízzák a véletlenre, hogy legyen elég kifogható hal!

 

Megtisztelsz, ha tetszett és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek. Sok munkám van benne...        Nekem is fontos, hogy tudjam, tetszett-e neked. Megköszönöm, ha jelzed felém azzal a kis tetszik gombbal.

További szépségekért, érdekességekért pedig csatlakozz a facebook oldalamhoz!


Szólj hozzá

kormorán kárókatona Tisza-tó tisza-tavi horgászat tisza-tavi élőlények kárókatona gyérítés