MIÉRT GYERE A TISZA-TÓRA?
2015. január 23. írta: Lázár Tünde

MIÉRT GYERE A TISZA-TÓRA?

EZER EMLÉKKEL, EZER SZÁLLAL ...s az én szememmel

a_hullam.jpg

Hallunk egy helyről, s ha már láttuk, jártunk ott, emlékek képei peregnek le róla szemünk előtt.Amikor azonban arról a helyről hallunk, ahol születtünk, felnőttünk, a képek inkább egy gyorsitottan lejátszott filmmé alakulnak. Én is igy vagyok a Tisza-tóval, vagy lánykori nevén a Kiskörei Viztározóval. Mellette születtem, cseperedtem fel, s emlékeim ehhez a csodás tájhoz kötnek.

Első ilyen képek egyike, amikor kislányként a pajtásokkal, minden tiltás ellenére kiszöktünk a 'Gáthoz', ahol a kikötött csónakokba szállva képzeletben világgá indultunk, dacolva szelekkel, nappal, viharokkal, szüleinkkel, az egész világgal. Akkor a Tisza-tó a szabadságot jelentette.

Vagy amikor először horgászni indultunk keresztapámmal, s mind a ketten izgatottan vártunk a kapásra. Ő élete legnagyobb halára, én pedig a három kívánságot teljesítő kicsire. A kis halból (keszegből) gyors egymásutánban hármat is sikerült botvégre kapni, amitől annyira boldog , lelkes horgász lettem, hogy megfeledkeztem a kívánságról.

 

Már gimnazista voltam, amikor barátokkal a tavon - a világ végén, egy lakatlan szigeten- táboroztunk, persze csak nap közben, mert egy lakatlan sziget éjszaka veszélyes lehet, elég, ha csak a szúnyogokat említem. Ekkor tekintettem be először a madarak sokaságát rejtő lagúnák közé, ahol rácsodálkoztam a természet gazdagságára.

rejtekut_matulokb.jpg

Főiskolásként, az első Abádszalók-Kisköre táv leevezése után, átérve a túlsó partra kiderült, hogy a közel is lehet távol, és a félelmeinktől úgy is megszabadulhatunk, ha belevágunk abba, amitől tartunk.

lapatok_balan_attila.jpg

Kerékpározva a tó töltésén, belefeledkezve gondolatok és látnivalók sokaságába, egy  csónakkiránduláson rájönni, hogy a 'Csip, csip csóka, vakvarjúcska' tényleg létezik, látva, megismerve, megszeretve, s mindig újra meg újra rácsodálkozva erre a meseszép, olykor sárga, máskor fehér virágszőnyeggel lepett vízre megtanulja az ember, hogy a csodák körbevesznek minket, ha nyitva a szemünk és a szívünk!

Ma is itt élek csodás tavunknál, s a mindennapi rácsodálkozások, a munka mellett küldetésemnek érzem, hogy ezt a páratlanul szép világot megismertessem az ide látogató Vendégekkel. Írásaim alapja az a több mint 15 éves tapasztalat, amit tanítás, vagy vendéglátás közben szereztem: szépségek, érdekességek, különlegességek, melyektől személyes hangvételű, tapasztalatokra épülő történetek születnek. Mindez család, munka és hivatás, valamint a csodás Tisza-tó mellett!

Gyere, találkozz velem itt a Villa Borkában, mert ezt a csodát Neked is fel kell fedezned, meg kell ismerned! A Borka élsportolók és sztárok kedvenc vidéki villája pazar szobákkal, wellnessel és a Tisza-tó legfinomabb kézműves reggelijével. Speciális ajánlatomat itt találod.Kattints ide!

kepernyofoto_2023-06-11_11_18_23.jpeg

Gyere, ismerd meg az én Tisza-tavam, s közben fedezd fel a sajátodat! 

 

  Gyere a Tisza-tóra,

s éld meg itt a saját élményeid!

 

 

Megtisztelsz, ha tetszett és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek. Sok munkám van benne...        Nekem is fontos, hogy tudjam, tetszett-e neked. Megköszönöm, ha jelzed felém azzal a kis tetszik gombbal.

További szépségekért, érdekességekért pedig csatlakozz a facebook oldalamhoz!

Fotók sorrendben: Abádi Kikötő, Matulokbácsi, Balán Attila

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr57100079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyfero1 2015.01.24. 15:29:03

Ez szép volt.Én tavaly ismertem meg.Kerékpárral.Szentesről.Többször.A legjobb hely.
süti beállítások módosítása