2015. jan 21.

A TÉLI TISZA-TÓ

írta: Popovics Ancsa
A TÉLI TISZA-TÓ

A Tisza- tó élővilága egész évben páratlan, s szépsége minden évszakban megmutatkozik.  Kelet-Magyarország legnagyobb tava madárvonulásban jelentős szerepet tölt be, amit valószínűleg a Hortobágy közelségének köszönhet, és a tél kezdetével vonuló madarak sokaságával telik meg.
Kitegyük a megtelt táblát? Természetvédelmi szakemberek szerint ilyenkor a tározón átvonuló madarak száma elérheti a milliós nagyságot. Mivel ez Európában is kiemelkedő, kiemelt védelme érdekében 1973-ban létrehozták a Tisza- tó északi területén a Tiszafüredi Madárrezervátum természetvédelmi területet, mely 1979 óta a nemzetközi Ramsari egyezmény értelmében is kiemelt védelmet élvez.

kis-tisza_bej_matulokb.jpg

A hűvös őszt követően a hideg tél beálltával vízimadarak százezrei lepik el a tározó területét.

Kiemelkedő létszámmal a nyári lúd (Anser anser) és a nagy lilik (Anser fabilis) érkezik. Habár a laikus természetjáró számára mindkét faj egyformának tűnhet, mégis egyszerűbb megkülönböztetni őket, mint azt gondolnánk. A nyári lúd hangja nagyban hasonlít házi lúdéhoz”gá-gá-gá”, míg a nagy lilik „lilik-lilik” hangot hallat. Ez utóbbi faj sok százezer szárnycsapás és több ezer kilométer után érkezik meg az északi országokból hazánkba.

A Tisza- tó befagyott jegén bütykös hattyút (Cygnus olor) lehet lencsevégre kapni; mely ebben az évszakban a legnagyobb testű vízimadár,- súlya elérheti a 15 kg- ot is. A bütykös hattyú mellett a kárókatona (Phalacrocorax carbo) létszáma az elmúlt pár évben jelentős növekedést mutatott. Noha a kárókatona rövidtávú vonuló madár, enyhe vagy rövid ideig tartó hideg tél esetén áttelel a horgászok "nagy örömére".
A récefélék családjába tartozó fajok egyedszáma is számottevő. A mindenki által jól ismert, vadászható tőkés réce (Anas platyrhynchos) mellett olyan récefélék képviselik magukat a tél idején, mint a fokozottan védett böjti réce (Anas querquedula), cigányréce (Aythya nyroca) vagy a kanalas réce (Anas clypeata). Nádasok szélén magányosan áll a szürke gém (Ardea cinerea). E nagytestű gázlómadár alapvetően társas madár, de egyedül vadászik. Röptében S- alakú nyaka árulja el, hogy gémfélével van dolgunk.

fagyoskodo_szurkegem_overmagazin.jpg
Nehézkes szárnycsapásokkal száll fel a tópartról a nagy kócsag (Egretta alba). E nemes madár a természetvédelem címerállata.


Egy magányos fa tetejéről kémleli a Tisza- tavat egy réti sas pár (Haliaeetus albicilla). Tekintélyt parancsoló megjelenésével, méreteivel a Tisza-tó nagy ragadozója, - szárnyfesztávolsága meghaladja a 2.5 métert. Elég sok helyen előfordul, de a táplálkozásából adódóan a vizes élőhelyeket kedveli. Telente több száz pár jön le északról ide hazánkba. A fokozatosan eltűnőben lévő élettér, az illegális vadászat, mérgezések miatt egyedszáma egyre csökken, eszmei értéke: 1000.000 Ft.

fiatal_retisas_matulokb.jpg


Aki ősztől-tavaszig a Tisza- tó szigetein sétál, sűrűn összetalálkozhat a vaddisznóval (Sus scrofa). Ahogy az iskolában tanultuk, vegyes táplálkozású (mindenevő?), tápláléka széles spektrumú. Mindenféle puhatestű állatot, a földön fészkelő madarak tojásait, fiókáit, a sulyom termését és sok más növényt elfogyaszt. Habár a vaddisznó nyugalma egész évben háborítatlan, de a Tisza szeszélyeit ő sem tudja kivédeni.
Az európai hód
(Castor fiber) számára a tél nem a téli álomról, hanem a szaporodásról szól. Kicsinyeiket a szülők együtt gondozzák. Az európai hód állománya a mértéktelen vadászat miatt a 19. század végén kipusztult. Több hazai nemzeti parkban sikeres visszatelepítés zajlott. Többek között 2006-ban a Tisza felső és középső szakaszán. Ha azt hinnénk, hogy a hódok által épített gátak sorozatába akadnánk, akkor tévednénk. Az európai hód a kanadai hóddal szemben nem épít gátat. Vackát a partfalakba ássa.
Szabad szemmel elég ritkán látni az éjszakai élet élő európai vidrát (Lutra lutra). Téli álmot nem alszik. Idejének csak kis részét tölti a vízben vadászattal és játékkal, döntő részben - a többi emlős ragadozóhoz hasonlóan - a vízparton, vackában pihen, alszik. Többször megfigyeltek télen egész vidracsaládokat, amint a vízparton "szánkóztak". Jó magasra felmásztak a parton, aztán a hasukon csúsztak le a lejtőn. Zsírréteg nem védi a kihűléstől a vízben, csak bundájának víztaszítósága, zsírossága és tömöttsége. Körülbelül 10 méter mélységbe és 1-2 percig merül maximálisan.teli_to2_rne_magdolna.jpg

Szólj hozzá

vaddisznó réti sas vízimadarak madárvonulás nyári lúd európai vidra Tisza- tó Ramsari egyezmény nagy lilik gémfélék európai hód