TOP10 GYEREKES LÁTNIVALÓ A TISZA-TAVON
2018. február 02. írta: Lázár Tünde

TOP10 GYEREKES LÁTNIVALÓ A TISZA-TAVON

Frissítve 2023.vége

Akinek nincs gyereke, el sem tudja képzelni, mi minden kell ahhoz, hogy egy nyaralás a kellemes élményektől legyen emlékezetes. és ne a bosszúságok miatt.  A Tisza-tónál ma már minden adott a kisgyerekes családok boldog nyaralásához. Persze érdemes körültekintően foglalni szállást, és szervezni  a programokat, amihez most vendégek visszajelzése, tapasztalata alapján adunk némi útmutatót.

 

img_0465.jpeg 

 Érdemes egyensúlyra törekedni a programok tekintetében. A gyerekek élvezik a városnézést, a túrát és a strandot is, de nyilván, ha korábban 1 nap alatt 3 múzeumot is végig tudtatok nézni és 40 kilométert gyalogolni, ez kisgyerekkel nem fog menni.
Jó játék egyébként a gyerekeknek kis térképet készíteni, amire felviszed a napi látnivalókat és kiszínezhetik, amit már láttak. Szintén élvezik a gyerkőcök, ha a helyszínekről egy-egy apróságot felírsz és rajzolsz egy lapra, és amit megtalált, azt a saját lapján kiszínezheti. Mire gondolok? Kell mindenkinek találni legalább 3 madarat a vízparton,  meg kell találni egy szobrot, megkeresni egy fát, csónakot. Ezzel nem csak lekötöd a gyerekeket, hogy ne unatkozzanak, hanem a figyelmüket is fejleszted.

A legjobb az, ha egy kötöttebb program után egy kötetlenebb következik, így ti is tudtok nézelődni, töltődni és a gyerekeknek is jut a számukra legfontosabból, az önfeledt, szabad játékból.

10+1 Program kicsivel és/picivel:

 

1. Strandok a Tisza-tónál

Általánosságban elmondható, hogy a Tisza-tavi strandok ideálisak a kisgyerekesek számára is, de néhány partszakasz még a jók közül is kiemelkedik.

kiskore_strand.jpg

Akik a fürdőzést, strandolást helyezik előtérbe, a Tisza-tó körül mind a hét strandot felújították az elmúlt években (mindegyik szabadvizű, de fizetős strand), ahol a gyerekek vidáman fürdőzhetnek a lassan mélyülő tóban. Ezeken a strandokon homokos öblöket is kialakítottak, ahol az aprónép önfeledten pancsolhat, sarazhat, homokozhat; a szülők pedig felváltva napozhatnak, úszhatnak kedvük szerint. 

A Tisza-tó strandjairól itt írtunk!

2. Tisza-tavi Ökocentrum - Poroszló

vizij.jpg

Úgy készüljetek, hogy -főleg nyáron- akár egész napos program is lehet az Ökocentrum Poroszlón, ahol Európa legnagyobb édesvizű akváriumai mellett 3D-s mozit, 7 emelet magas kilátót, állatsimogatót, és játszótereket is találtok. A belső játszótérrel a legkisebbekre gondoltak, míg az udvari játszóterek, melyből kettő is van-korosztály szerint, inkább már az önállósuló, nagy 2-3 éveseknek, a mellette lévő pedig a kis tiniknek való.

A vízi játszóteret pedig az egész család élvezettel próbálja ki.

TIPP: Vigyél magaddal a gyerkőcnek váltóruhát, hogy gyorsan szárazra tudd cserélni, ha a játék hevében elázott, erre nem figyelt.

Az Ökocentrumot itt részletesen bemutatjuk!

 

3. Kengurupark-Tiszaderzs

img_0038.jpeg

Ausztrália élővilága elevenedik meg Tiszaderzsen, a Kenguru Parkban, mely a nyíregyházi zoo "kiskölyke".  Nem csak egyszerű állatkertről vagy simogatóról van szó, hiszen itt a Benett kenguruk között járhatunk, leülhetünk melléjük, de akár még szelfizhetünk is velük. Újdonság, hogy idén már a makikkal is megtehetjük ezeket a napokban elkészült kifutójukban. A vörös óriáskengurut, a ma élő legnagyobb erszényest elkerítve tekinthetjük meg, ugyanúgy, mint az alpakákat, szurikátákat, kakadukat, kapibarát, szalagos varánusz, sarkantyús teknőst és számos madárfajt is.

img_0048.jpeg

Nagyon szuper a játszótér és a labdás játszóház! Bár a játszótér mellett még nem nőttek meg a fák, a játszóház árnyékolt, a szülő-pihenő pedig napernyőkkel védett, így a gyerkőcök simán egy órát is elbolyongnak, ugrálnak játszanak, miközben Ti is szusszanhattok egyet!

 

4. Tisza-tavi Vízisétány - Poroszló

A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó tanösvényt, ami egy másfél kilométer hosszú fahídrendszer a tóra építve, madármegfigyelő házakkal, kilátó tornyokkal és egy kis ártéri szigettel, hajóval lehet megközelíteni.

Rengeteg tájékoztató tábla ismertet meg a tó állat- (főként madár) és növényvilágával. Két kis faházat és egy kilátó tornyot is létesítettek a vízi sétányon, amit szintén élveznek a gyerekek; illetve a nagy melegben, vagy eső esetén el is bújhatunk.  Kb. másfél óra szükséges a tanösvény végigjárásához, babakocsit is simán lehet tolni rajta.

TIPP! Akinek van távcsöve, feltétlenül vigye magával, mert kölcsönözni helyben nincs lehetőség.

varga_peter_setany.jpg

 

poroszloi_tano_kil_hnp.JPG

5. Tiszavirág Ártéri Sétaút- Tiszaörvény

Voltál már őserdei sétán? Itt az ideje kipróbálni a Szabics Kikötő tanösvényét. Hatalmas, árnyas fák parti szőlővel befutva, két méteres csalánok, gyalogszeder, virág-, és erdőillat, madárcsicsrgés. A sétaút végén egy belső tó vár ránk, a Göbe, melynek kikötőjében csónakok ringnak és arra várnak, hogy beleüljünk és próbára tegyük ügyességünket, evezős tudásunkat.

A tanösvényen karbantartott táblák mutatják be a Tisza-tó élővilágát. Nekem legjobban egy vízimalom kerékre felaggatott tájékoztató táblák tetszettek. Hosszú perceket töltöttünk itt el, mert a gyerkőcöknek végig kellett forgatni a kereket és elolvasni a táblákon szereplő állatokat, növényeket.

A sétaúton van két madármegfigyelő torony, nagyon helyes fahidak. Néhány ősi mesterség (kosárfonó, teknővájó, halász) is bemutatásra kerül. Aki nem ismeri a kérészek, más néven tiszavirágok fejlődési szakaszait, a sétaút végére szinte mindent megtudhat róluk, 10 képes-szöveges tájékoztató tábla segít ebben. 

 

tiszavirag_set_arterisetaot.jpg

 

A Tisza-tavi tanösvényeket itt már bemutattuk!

6. Tisza-tavi Mini Zoo- Sarud

 

A Tisza-tavi miniZOO állatsimogatójában különleges állatokkal ismerkedhettek  meg. Itt lakik többek között Terka, a kopasz boci, aki az országban egyedülálló; Lolo, a hegyi lóri, aki a válladról vizsgál meg téged. A bátrabbak még Jancsi varjúval is kergetőzhetnek.

A gyerekek kipróbálhatják magukat a jó gazda szerepében: etethetik és gondozhatják az állatokat. Emellett szakvezetéssel megismerhetik a különböző állatfajokat és történetüket, természetesen a simogatás mindeközben szerves része a kalandnak. Az állatokkal és az élővilággal kapcsolatban lehetőség nyílik ismeretterjesztő foglalkozásokra, játékos vetélkedőkre, melyek elmélyíthetik a gyerekek ismereteit.

 

 szoloszem.jpg

7. Játszóterek a Tisza-tónál

 img_0282.jpeg

Általánosságban elmondható, ma már minden tóparti település remek játszóterekkel rendelkezik. Mind közül azonban legnagyobb a tiszafüredi játszótér, mely a 33-as út melletti hatalmas parkban kapott helyet. Korosztályonként gondoltak a gyerekekre a legkisebbektől egészen a nagykamaszokig. Sőt, a játszótér mellett egy aranyos kis dísztó, valamint egy kilátódomb is van titkos alagúttal, amire bátran másszatok fel!

8. Csónakkal a Tisza-tavon

 

Az aranyló Tündérfátyol, a Rucaöröm, a pókok mumusa a Nádi sármány, a Cserregő nádiposzáta, az Imbolygó békaszőlő, a Harmatkásás békabuzogány, a Búbos vöcsök és a "húsevőnövény", a ragadozó életmódot folytató Pongyola rence. Ezeket fedezhetitek fel, s persze a mesébe illő díszletet, a csatornák titkos világát.

A kikötőkben érdeklődjetek, hol találjátok a helyi Matula bácsit, aki ebben a csodás világban elkalauzol titeket.

Ne félj, ha kicsi még a gyerkőcöd! A legkisebbeket néhány perc alatt elringatja a víz, a nagyobbak pedig csak addig unatkoznak, amíg az első buzogányt kézbe kapják! Utána máris tudnak evezni, horgászni, énekelni - ki-ki fantáziája szerint.

 img_1253.jpeg

Pillants be a lagúnák titkos világába itt!

9. Pattanjatok bringára!

A bringások a tó körüli kerékpárúton könnyen megközelíthetik valamennyi tóparti települést. Sok helyen találtok kerékpárkölcsönzőket is. Az a jó ebben a bringa-útban, hogy a tavat körülölelő, 4 méter magas töltés tetején épült, így tekerés közben fel tudjátok fedezni a természetet.

 

bicikliskomp_abadszalokrol_abadi_kikoto.jpg

10. Lovaskocsis kirándulás a Tisza-tó töltésén

Mi a jó a lovaskocsizásban? Az állatokat a gyerek szeretik, nem beszélve annak élményéről, ahogy a szellő simogat, s a paták ritmust koppantanak az úton...  Fedezzétek fel lovaskocsiról a Tisza-tavat, így ti is több mindent láttok; a kicsiket és kicsit nagyobbakat pedig egy remek élménnyel ajándékoztok meg..

 lovaskocsi.jpeg

10. + 1. Medencés strandok a tó körül és közelében

Termálvízben is gazdag a Tisza-tó környéke. Legismertebb talán Berekfürdő, de nagyon szép és családias strandot találtok Tiszafüreden, Kunhegyesen is, ha pedig esős időre kerestek programot, akkor Kisújszállás vagy Egerszalók is számításba jöhet.

Szállás TUTI-TIPP kisgyermekes-, gyermekes családoknak

Végre egy hely, ami nem felnőttbarát! A maga nemében, méretében egyetlen és hiánypótló szálláshely a Borka, mely EU-s minősítéssel rendelkező Családbarát Szállás. Hetente animációs programok és kézműveskedés is színesítik a programpalettát, vagy ha szeretnétek, szakképzett gyermekfelügyelet is igénybe vehető. Ezekről érdeklődjetek Tündénél, a a Borka pedagógus háziasszonyánál!  Az "Év szállása" verseny legjobb Tisza-tavi panziója, a Villa Borka  ahol még gyermekbirodalom is helyet kapott! Itt tudod részletesen megnézni, és a szabad helyeket ellenőrizni!

101d82cf-0432-447f-a0f5-cfe6d5bd93fc.jpeg

 

Szállás választás szempontjai:

Az első a család tagjainak igényeit kielégítő szállás. Szállásfoglalásnál előnyösek a kéthelyiséges apartmanok és az egymásba nyíló szállodai szobák, kisgyerekeknél a pótágy és a kölcsönözhető kiságy is jól jöhet. Minden, amit a szállás ad a kicsikkel érkezőknek, csökkenti a kamionnyi, nélkülözhetetlen felszerelés mennyiségét, amit magunkkal kell vinni.

És mire lehet még szükség?

– gyerekágy
– etetőszék
– pelenkázó
– kismedence és/vagy beltéri pancsoló
– játszószoba és játszótér
– ingyenes gyerekfelügyelet

Ha nem egyértelmű a szálláshely leírásában, hogy mit tartalmaz az ár és miről kell nekünk gondoskodni, inkább kérdezzetek rá!

S végezetül nézzük, mit mond a gyermekpszichológus a kisgyermekes nyaralásról:

A kikapcsolódás, feltöltődés fontos a szülőknek is, a gyerekeknek is – mondja Bárdos Katalin gyermekpszichológus. – De ha lehet, figyeljünk arra, hogy – minél kisebb a gyerek, annál inkább – biztosítsuk a megszokott körülményeket, és a magunk igényeit igazítsuk hozzá. Mindezt persze úgy, hogy oldottan, örömmel készüljünk az utazásra és élvezzük az együttlétet. Ha a család a nyaralás alatt ideges, ha a szülők között nagy a feszültség, az megmérgezheti, elronthatja az egész nyaralást. Túl hosszú útra nem érdemes elindulni, vagy ha mégis, végig figyeljünk a gyerek szükségleteire. Eleget tudjon mozogni, enni, inni, játszani. Kisgyerekkel nem tartom szerencsésnek a fáradságos városlátogatást, inkább a víz melletti nyaralást ajánlom.

 Még több látnivalóra vagy kíváncsi? Honlapunkon begyűjtöttük őket!

 

 

Gyere a Tisza-tóra,

ahol a nyaralást élvezni fogja a család apraja-nagyja!

 

Megtisztelsz, ha tetszett és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek. Sok munkám van benne...      Megköszönöm, ha jelzed felém azzal a kis tetszik gombbal.

További szépségekért, érdekességekért pedig csatlakozz a facebook oldalamhoz!

  

 Fotó: Kisköre Strand, Gyere a Tisza-tóra, GyTT, Varga Péter, HNP, Szabics Kikötő, Tisza-tavi mini zoo, Matolokbácsi, Abádi Kikötő, GyTT, Villa Borka

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr5413620058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása