KISKÖREI HÍDFELÚJÍTÁS, ÚJ ÚT A TISZA-TÓHOZ
2017. december 19. írta: Lázár Tünde

KISKÖREI HÍDFELÚJÍTÁS, ÚJ ÚT A TISZA-TÓHOZ

Megújul a 130 éves kiskörei Tisza-híd a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködésének keretében.- jelentette be Dávid Ilona, a MÁV Zrt elnök-vezérigazgatója kedden, az Abádszalókon tartott sajtótájékoztatón, mely a közbeszerzés megindítását is jelentette.

koreihid_1.jpeg

A Tisza-tó életében jelentős a híd, mely az ország egyetlen vasúti-közúti hídja, ahol váltakozó forgalommal, egy sávon biztosít összeköttetést a Tisza két települése, Abádszalók és Kisköre között, vagy mondhatjuk, megyéket kapcsol össze: Hevest és Szolnokkal. 

A felújítási munkálatok várhatóan 2018 júniusában teljes vágány- és útzár mellett kezdődnek meg és a tervek szerint 5 hónapon át tartanak. Kápolna-Kisújszállás vasútvonalon a vasúti, valamint Heves és Pusztataskony között a közúti forgalmat bonyolító, regionális jelentőségű vasúti és közúti híd műszaki állapota miatt a felújítás már elkerülhetetlen. 

telekes_attila_kepe10.jpg

A közösségi közlekedés biztosításáról a terelőút kijelöléséről folynak az egyeztetések az érintett társaságok és az illetékes minisztérium bevonásával - mondta. A felújítás költségét a MÁV Zrt. és a a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját forrásból biztosítja - mondta Dávid Ilona. A beruházás összegét a közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetésekor közlik. A korszerűsítés eredményeként megszűnik a vasúti forgalomban bevezetett 20 kilométer per órás sebességkorlátozás, a megengedett sebesség óránként 40 kilométerre változik - fűzte hozzá. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kitért arra is, hogy a Tisza felett átívelő, váltakozó irányú forgalmat bonyolító hídon jelenleg 6 vonatpár közlekedik, amelyen naponta 400-500 ember utazik főként munkába, iskolába. A hídon át közlekedő járatokon a Tisza-tóhoz érkező nyaralók is előszeretettel utaznak, ezért turisztikai szempontból is fontos a vasúti átkelő - tájékoztatott.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta:a híd közúthálózatban betöltött szerepe és fontossága megkérdőjelezhetetlen, ugyanis Szolnok és Tiszafüred-Poroszló között nincs más közúti átkelési lehetőség. A beruházás azért is indokolt, hogy a gépjárművel közlekedők a következő évtizedekben is biztonságosan használhassák a műtárgyat - közölte. Kiemelte, hogy a tervek között a híd felújítása mellett a csatlakozó úthálózat megújjítását is tervezik az M3 autópálya-Abádszalók szakaszon.

Szabó Zsolt, a Heves megyei fideszes országgyűlési képviselő a közlekedés minőségét az életminőség egyik legfontosabb tartópillérének nevezte. Mint mondta: bízik abban, hogy a fejlesztés egy hosszú út állomása, amely szavai szerint a 2010 utáni gazdaságpolitika és valamennyi állampolgár közös sikere.

sajtot1.jpeg

Dr. Fazekas Sándor, Abádszalók fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a Kiskörei Tisza-híd az egyetlen olyan folyami híd az országban, amely közös vasúti-közúti pályán vegyes forgalmat bonyolít le. Szólt arról, hogy az 584 méter hosszú híd a harmadik leghosszabb vasúti híd Magyarországon a 2001-ben épült Nagyrákosi völgyhíd és az Újpesti vasúti híd után. A miniszter úr megjegyezte, hogy "Számunkra, akik itt élünk, nélkülözhetetlen, hisz nem csak a két partot, de embereket, családokat köt össze; hiányát akkor ismerünk fel , amíg nem fog rendelkezésre állni."

koreifahid.jpeg

Az eredetileg fa szerkezetű, 780 méteres hidat 1887-ben avatták fel, és az első és a második világháborúban is megrongálódott. Az eredetileg vasúti pályás híd 1958-ban váltakozó irányú közúti forgalmat biztosító hídelemmel bővült. A hídon utoljára 1972 és 1976 között végeztek szerkezeti felújításokat, így a jövő nyárra tervezett felújítás szükségszerű és elkerülhetetlen.

sajtotajekoztato.jpeg

A sajtótájékoztató végeztével miniszter, képviselők, vezérigazgatók, mérnökök...

Megtisztelsz, ha tetszett és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek. Sok munkám van benne...        Nekem is fontos, hogy tudjam, tetszett-e neked. Megköszönöm, ha jelzed felém azzal a kis tetszik gombbal.

További szépségekért, érdekességekért pedig csatlakozz a facebook oldalamhoz!

Gyere a Tisza-tóra,

mely értünk, érted fejlődik.

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr3113511869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Zsolesz 2018.03.08. 10:39:35

Mi köze Abádszalókhoz? Tiszabura közigazfatási területén van. Tiszabura - Kisköre közötti összeköttetés hivatalosan.

Lázár Tünde 2018.03.08. 10:41:52

@Takács Zsolesz: A Kiskörei -híd , de még a Hallépcső is, közigazgatásilag Abádszalókhoz tartozik, mivel Abádszalók területén találhatóak.
süti beállítások módosítása