A HULLÁMKELTÉS OKOZTA KONFLIKTUSOK A TISZA-TAVON
2017. július 19. írta: Lázár Tünde

A HULLÁMKELTÉS OKOZTA KONFLIKTUSOK A TISZA-TAVON

A Tisza-tó Magyarország egyetlen állóvize, ahol megengedett a motoros vízi-sporteszközök használata. Egyre többen keresik fel évről-évre tavunkat, hogy kedvenc motoros-vízisportjuknak hódoljanak, hajóikkal szeljék a habokat.

capaatoban.jpg

De ami az egyik vendégnek szórakozás, másnak bosszúságot okozhat. Példaként emeljük ki a Tisza-tavi horgászat egyik legnagyobb megoldatlan konfliktusát: a vízen közlekedők és a parton vagy csónakban horgászók közötti feszültséget.

A vízi járművek által keltett hullámzás azon túl, hogy bosszúságot okoz a nyugalomra vágyó horgászoknak, természetkárosító hatással is bír (halivadékok és ívóhelyek pusztulása, partok amortizálódása, a természet nyugalmának zavarása stb.), és gyakran okoz veszélyt a vízi közlekedésben. Ezek a tényezők külön-külön is jelentős problémát jelentenek, összességükben pedig szinte minden Tisza-tóra érkező vendégre hatással vannak: a horgászok, a túrázók, a vízi sportot űzők, és a hajósok egyaránt érintettek a kérdésben.

A korábbi években lefolytatott többoldalú tárgyalások sajnos nem hozták meg a kívánt eredményt, pedig a szabályok betartásával elkerülhetők lennének a problémák.A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai az újabb tárgyalásokon azt kérték a vízen és vízparton tartózkodóktól, hogy ha veszélyeztetve érzik magukat a vízi járművek által keltett hullámzás miatt, azt haladéktalanul jelentsék be a vízirendészetnek.

Amennyiben a hullámot keltő más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012.évi C. törvény 233. §-ba ütköző Vízi közlekedés veszélyeztetése bűncselekményt követi el. Ezt már azzal megvalósítja, ha például az általa keltett hullámoktól a kisebb csónak, kajak, kenu felborul, vagy nagyobb mennyiségű víz csapódik a vízi-járműbe. Az elkövetővel szemben büntetőeljárás indul.

A hullámkeltés tilalmát a Hajózási Szabályzat (57/2011. (XI.22.) NFM Rendelet) is rögzíti az I. rész 6.20 cikk (1) bekezdésében. E szerint:

A hajónak úgy kell szabályozni sebességét, hogy ne keltsen olyan hullámot vagy szívóhatást, amely menetben lévő vagy veszteglő hajóban vagy műtárgyban kárt okozhat. A hajó sebességét – a saját biztonságos kormányképességének megtartásával – kellő időben csökkenteni kell, különösen:

  • kikötő bejárata előtt
    a part mellé vagy kikötőpontonhoz kikötött, illetve ott rakodó hajó közelében
    a szokásos veszteglőhelyen tartózkodó hajó közelében
    a nem szabadon közlekedő komp közelében
    a vízi útnak az illetékes hatóság által – hullámzást kelteni tilos (A.9. jelzés) – jelölt szakaszán
    Ezen szabályok megszegői hajózási szabálysértést követnek el, amely elsősorban pénzbírsággal szankcionálandó.

Bejelentés a 107 vagy 112 rendőrségi segélyhívó számokon vagy a Kiskörei Vízi-rendészeti Rendőrőrs 20/431-7372 telefonszámán tehető.
Lehetőség szerint minden esetben készítsenek fényképes vagy videós dokumentációt, mellyel beazonosítható a hullámokat keltő vízi jármű (lajstromszám láthatósága). Ha nem sikerül, jegyezzék meg a hajó nyilvántartási számát (lajstromszámát) és paramétereit (szín, név stb.)

Mindannyiunk érdeke az, hogy a Tisza-tavon is kialakuljon a vízi közlekedés kultúrája. Ehhez az első lépéseket saját magunknak szükséges megtenni:

– a problémás esetek azonnali bejelentésével,

– azoknak pedig, akik hullámokat keltve közlekednek, figyelmesebb közlekedéssel.

A hullámkeltők között nem csak sport vagy kedvtelési hajózási céllal vízen tartózkodók vannak, számos horgászcsónak közlekedése is okoz ilyen problémát.

 

Forrás: sporthorgász.eu

 

Gyere a Tisza-tóra!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr2812674349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása