2016. már 04.

5 DOLOG, AMI TAVALY MÉG NEM VOLT A TISZA-TÓNÁL

írta: Lázár Tünde
5 DOLOG, AMI TAVALY MÉG NEM VOLT A TISZA-TÓNÁL

2016 újdonságai a Tisza-tavon

Csodálatos Tisza-tavunkat egyre többen fedezik fel Magyarország határain belülről és kívülről egyaránt. Ez a páratlan természeti környezet; remek, négy-évszakos horgásztó; vagy az üdülők, vízisportolni vágyók, kerékpárosok paradicsoma évente 365 különböző arcát mutatja azoknak, akik felkeresik.

teluzo_tunderrozs_duhogo_mb.jpg

A Tisza-tó természet és ember által egyaránt folyamatosan fejlődik. Az, hogy idén a természet mivel örvendeztet meg bennünket, annak nap mint nap tanúi lehetünk; épitett környezetünk 2016-os újdonságait azonban most mutatjuk be.

1.TISZA-TAVI KERÉKPÁROSCENTRUM

 

500 millió forint uniós támogatásból, nyolc hónap alatt épült fel Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma Tiszafüreden. A központot idén tavasztól vehetik birtokba a látogatók.

bugany_janos.jpg

A három szintes, több, mint 1300 négyzetméter alapterületű komplexum egyszerre akár 100 kerékpáros fogadására is alkalmas.

A gyönyörű, modern épület nem csak az infrastruktúrát bővíti, de számos innovatív kerékpáros szolgáltatást is biztosít a síkvidéki-, természet közeli kerékpározás szerelmeseinek. Ilyen lesz többek között a mobil kerékpár-szerviz, MP4 GPS-es túravezetés, sisakkamera kölcsönzés, pihenő, vagy a túrában elfáradt gyermekek, szülők visszaszállítása a kiindulási helyre.

2. A TERMÉSZET OPERAHÁZA

A Természet Operaháza egy nagyszabású komolyzenei rendezvény, mely egy háromnapos fesztivál keretén belül kerül megrendezésre 2016. július 15-16-17-én. A rendezvény tavaly még csak egy napos program volt, de mostanra három napos sorozattá nőtte ki magát.

termeszet_operahaza2.jpg

Célja a kultúra összekapcsolása az egészséges életmóddal, valamint a Tisza-tó csodálatos természeti adottságainak, madár- és állatvilágának megismertetése a nemzetközi és a hazai közönséggel.  

A Természet Operaházában a diszes csarnokról a természet gondoskodott, a dalról és zenéről pedig a projekt megálmodója, és igazgatója Debreczeni Ildikó fog gondoskodni, aki egy Tisza-tavi naplementében gyönyörködve álmodta meg ide, a Tisza-tóhoz nagyszabású tervét, a Természet Operaházát.

Programok

2016. július 15. péntek: “A Természet Operaháza” Tisza-tavi Fesztivál rendezvénysorozata az ünnepélyes megnyitóval kezdődik a  tiszafüredi Városháza előtti téren a Tiszafüred Városi Zenekar és a Extreme Dance Team közreműködésével. 
A háromnapos fesztiválon Rost Andrea operaénekes műsora illetve az Experidance Production és a 100 tagú Cigányzenekar közös produkciója, a Fergeteges c. előadás tekinthető meg az esti gálakoncert keretén belül.

2016. július 16. szombat: A program célja összekapcsolni az egészséges életmódot a kultúrával: természeti környezetben,a Tisza-tó körül bringázva, zenei betétekkel – pihenőkkel – megszakítva nyújt minőségi szórakozást. 
Minden egyes megállónál más-más művész várja a sportos közönséget. A túra kiindulópontja az újonnan átadott tiszafüredi Kerékpáros Centrum.
A túra útvonala 67 km. 

2016. július 17. vasárnap: A fesztivál harmadik napján egy teljesen új kezdeményezés fog debütálni a nagyközönség előtt: a Boat D’Opera. A kerékpártúrához hasonlóan minikoncerteket hallgathatnak a vendégek különleges helyszíneken, amelyeket, jelen esetben a Tiszai hajósok világát megidézve, 8-10 fős csónakokkal közelítenek majd meg.
Helyszín: Abádszalóki-öböl
A túra útvonala 30 km.

 

 

3.SARUDI HORGÁSZMÚZEUM

 

Magyarország Első Horgászmúzeuma Sarudra költözik. A tervek szerint 2016. május 7-én lesz az ünnepélyes megnyitó, s onnantól kezdve már látogatható lesz a gyűjtemény, mely régi halászati-, horgászati eszközöket és  a témához kapcsolódó relikviákat mutat be.

horgaszmuzeum_hm1.jpg

A múzeum alapdarabjai Gönczy György magángyűjteményéből származnak, de a szervezők felhívást intéztek a horgászat kedvelőihez is. Olyan  antik horgászeszközöket keresnek a bővítéséhez, amelyek kiegészítik Gönczy György magángyűjteményét és hozzájárulnak a horgászat, horgászeszközök fejlődésének bemutatásához.

 

4. TISZADERZSI DINOPARK

 

Várhatóan heteken belül új; nagy érdeklődésre számot tartó látványossággal várja a Tisza-tóra érkező Vendégeket Tiszaderzs.

tiszad_kalandpark.jpg

 

A nemzetközi múzeumi minősítéssel rendelkező őslényparkba Hollandiából érkeztek a lakók: a közel húsz őslény szinte mindenben megegyezik majd az egykoron élt állatokkal, tehát akár múzeumi darab is lehetne. A tudományos-szórakoztató park gazdája a Derzsi Park Kft. képviselője büszke is erre, hiszen ebből a szempontból ez az első ilyen látványosság hazánkban.

 

5. KISKÖRE STRAND, ÁLLATSIMOGATÓ

 

Néhány éve új, igazi gazdája van a Kiskörei Strandnak. Az arra járók ezt persze hamar észre is veszik, hiszen évről-évre egyre szebb, vendég-barátabb part vár az ide látogatókra.

korei_allatsimogato.png

2016-ban két újdonsággal is készül a Köre Strand: egy új, speciális-zseniális szállásfajtával, melyről hamarosan itt olvashattok, a másik pedig a kisállat simogató, mely boritékolhatóan a kisgyermekkel érkező családok kedvence lesz !

 

SZAVAZÁS

 

 Gyere a Tisza-tóra 2016-ban is,

mert ezeket még Te sem láttad, Te sem próbáltad!

 

 

Az írás szerzői jogvédelem hatálya alá esik.

Szólj hozzá

tisza-tavi élmények Kiskörei Strand Tiszafüred kerékpáros centrum Természet Operaháza Tisza-tó tisza-tavi programok Derzsi Dinopark Sarudi Horgászmúzeum