EGYRE TÖBBEN KEREKEZNEK A TISZA-TÓ KÖRÜL
2015. augusztus 05. írta: Lázár Tünde

EGYRE TÖBBEN KEREKEZNEK A TISZA-TÓ KÖRÜL

„Semmi sem hasonlítható a biciklizés által nyújtott egyszerű szabadsághoz.”
(John F. Kennedy)

És milyen igaz. A lényeg, pedig az utolsó két szóban van. Egyszerű és szabadság. Talán pont ez a két szó az, amiért ilyen kedvelt lett a kerékpározás, és amiért ma egyre több régi és új bringa kerül az utakra.

kerekparral_a_to_korul.jpg

A Tisza-tó körül is évről-évre nő a bicajosok száma - derült ki a KÖTIVIZIG Kiskörei szakaszmérnökségének adataiból.

A jelenlegi adatok ismeretében valószínű, hogy ebben az esztendőben minden eddiginél több kerékpáros Vendég túrázik a Tisza-tó körül. A szakaszmérnökség dolgozói 2015 januárjától június végéig 8700 kerékpárost számláltak a Kiskörei Duzzasztóműnél, július 19-ig pedig már 10 700-an tekertek át az üzemi hídon kétkerekűvel.

0509_fonix_tv.jpg

A KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnöksége 2008 óta kíséri figyelemmel a tó körül és a duzzasztóművön áthaladó kerékpáros forgalmat, amely az elmúlt hét év alatt mintegy két és félszeresére bővült. 2009-ben 12 167 biciklist regisztráltak, 2010-ben az árvíz miatt 6691-re esett vissza a létszám. 2011-ben 11 214, 2012-ben pedig - az eddigi rekordot jelentő - 18 355 kerékpárost számoltak meg a parton. 2013-ben 16 143, 2014-ben 16 162 bringás élvezte a Tisza-tó szépségeit.

A szakemberek az utóbbi években kérdőívvel is megszólították a vízlépcsőn áthaladó bicikliseket, hogy megismerjék véleményüket, tapasztalataikat. A felmérés hasznos információkkal szolgál nem csak turisztikai szempontból hanem a közlekedésszervezés, vagy a hulladékelhelyezés tekintetében is.

bringasok_tour_de_tt.jpg

Hazánkban az utóbbi években jelentős erőfeszítések történtek a kerékpáros kultúra minél szélesebb támogatására, kerékpárutak és útvonalak fejlesztésére. A kerékpáros turizmusnak nagy divatja van. Teljes kikapcsolódást biztosítva segít a mindennapi stressz levezetésében, a regenerálódásban; a pihenést, a nyaralást is élvezetesebbé teszi.

bicajok_a_parton_balan_attila.jpg

Egy biciklis kirándulás során sokkal mélyebb és maradandóbb élményekkel lehetünk gazdagabbak. Magam is azt gondolom, hogy egy tájat akkor ismerhet meg az ember igazán, ha a részévé válik egy időre, figyeli a környezet változását, és a természet lüktetését. Itt, a Tisza-tónál, ahol 4 méter magas "természetes kilátón" kerekezünk a Sarudi-medence végtelen víztükre mellett, vagy  Tiszaszőlős-Tiszaörvény között az élő Tisza mentén, emlékekkel kelnek életre ezek a sorok.

 

Gyere a Tisza-tóra bicajozni, s

döntsük meg a 2012-es rekordot együtt!

 

 

Fotó: CsTT, Főnix TV, Tisza-tó, Balán Attila 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr317680484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása