SARUDI TÁBOROZÁS A TISZA-TAVON
2015. június 09. írta: Lázár Tünde

SARUDI TÁBOROZÁS A TISZA-TAVON

Sarud, az ifjúság játszótere

A Tisza-tó jobb partján, a Sarudi-medence hatalmas egybefüggő vízfelületénél található Sarud, mely tökéletes túraközpont és táborhely a Tisza-tó mellett. Az üdülőfalu, mely Poroszlóhoz és Kisköréhez is közel van, érdekes programokat, táborokat kínál - nem csak gyerekeknek!

sarud_kikoto.jpg

A Tisza-tó, mely Kelet-Magyarország legnagyobb tava, egyik legismertebb ifjúsági táborhelyét találjuk Sarudon. A település melletti kis üdülőfaluban  tábor mellett  szabad-vízi strandot, kikötőt is találhatunk, mely májustól októberig hosszú évek óta az osztálykirándulások és táborok bázisát jelenti.

A településen működik két kerékpáros, valamint egy vízitúra-központ is, melyek  számos természetközeli programot kínálnak az üdülőknek, a strandolóknak és az átutazó kerékpárosoknak egyaránt. De látogatást tehetünk az itteni falumúzeumban, vagy felkereshetjük a Barócs János Emlékparkot is (alábbi képeken).

sarud_falumuzeum.jpg

sarud_barocs-janos-emlekpark.jpg

Profi idegenvezetés, GPS túra, vízi és kerékpáros túrák, vízisportszer-kölcsönzés, kerékpárkölcsönzés, túravezetés, étterem és számos szórakoztató program várja a vendégeket a parton. A strand belépőjegy váltásával látogatható.

sarud_sarudi-strand.jpg

 

GYEREKTÁBOROK SARUDON

 

INTERSPORT TISZA-TÓ Sail Gyerek-Vitorlástábor

Felejthetetlen élmények: szórakozás és vitorlázás vár a Tisza-tó festői helyszínén. Az élővilág szépsége testközelből megélhető, szakszerű oktatás segítségével. Magyarországon egyedülálló módon új, külön az erre célra tervezett és gyártott oktató hajókon ismertetik meg a gyerekeket a Tisza-tó mesés világával, meg persze a vitorlázással.

vitorlas_sarudi_elm.jpg

Haldorádó Matula Gyerek-Horgásztábor

Ahol a gyermekek a horgászattal ismerkedhetnek meg, ahogy mi is gyermekkorunkban. A tábor nem profi horgászképzés, hanem inkább kedvcsinálás a természet, vízpart, élővilág szeretetére. A tábor jó alkalmat ad arra is, hogy felhívjuk figyelmüket a környezettudatosságra, a természeti értékek óvására.

horgasztabor_elmenyf.jpg

MARITIME TISZA-TÓ SURF Gyerek-Szörftábor

A Tisza-tó Surf tábor csodálatos környezetben kerül lebonyolításra, ahol a szakmai programok mellett a kis szörfösök felfedezhetik a Tisza-tó állat – és növényvilágát.

szorftabor_elmenyf.jpg

A táborok időpontjáról, programjáról, szabad helyeiről itt tudsz tájékozódni!

 

FELNŐTT-TÁBOROK SARUDON

Falusi környezetben, új építésű parasztházakban táborozhatnak Sarudon nem csak a felnőttek, de akár az egész család. Reggelente a kakas fúj ébresztőt, s reggeli torna gyanánt egy kiadós sétát tehetünk a ház kertjében, a gyümölcsfák között, vagy az ébredező faluban... Mindez a Tisza-tó közelében, hogy ne feledkezzünk meg a nyaralós programokról sem! Strandolás, horgászat, kerékpározás, kirándulások, a Tisza-tó felfedezése.

lugasapa_sarud.jpg

Bővebb információ a parasztházakról itt található!

Gyere a Tisza-tóra táborozni,

akár kis-, akár felnőtt gyermek vagy!

 

 

Fotó: Sarud, Sarud az élményfalu

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr817528634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása