Nemzeti ünnepünk napján szokás forradalomról, szabadságharcról, lobogóról, kokárdáról beszélni ; s bevallom, én is hasonlót terveztem. Ezekről az ünnep napjaiban azonban hallhatunk eleget, így aztán most következik az ÚJRATERVEZÉS.
Mert ha már nemzeti ünnepnél, magyarságnál, összetartozásnál járunk, mi is fejezhetné mindezt jobban ki, mint a mi Tiszánk?- mely Jókai Mór szerint a legmagyarabb folyó. A Kárpátok között ered, s az "Alföld tengersík vidékin" át kanyarogva a Kárpát-medencében ömlik a Dunába.
Ezért ma, ünnepünk alkalmával, ünnepeljük a Tiszát!
A magyar nép -vándorlásai után megfáradva- megtelepedett a Kárpát-medencében, és két tiszta vizű, nagy folyamra bízta magát. E két folyam a Duna és a Tisza, melyek közül a Tisza lett az a folyó, mely minden magyar ember szívébe befészkelte magát. Nagy költőnk, Juhász Gyula is megírta: „…míg bennünk lélek él és nóta, Tisza lesz a magyarok folyója”.
Számunkra nincs még egy folyó, mely ennyire szeszélyes, mégis ennyire békés lenne, és oly nagy szeretetet ébresztene a magyarok szívében. Egykoron, történelmünk során a „legmagyarabb folyó” magyar földön eredt, és magyar földön ömlött a Dunába. Mára a történelem átrendezte a térképeken az országhatárokat, s ez a kép megváltozott. Ma mindkét ága az ukrán területnek számító Kárpátokból indul kalandos útjára.
A Fehér-Tisza forrása
A Fekete-Tisza forrása az Okula-nyeregnél, Kőrösmezőtől húsz kilométerre található 1203 méterrel a tenger szintje felett. A Fehér-Tisza forrása pedig az 1650 méter magas Asztag-csúcs oldalában, körülbelül 1400 méterrel a tengerszint felett található.
A Fekete- és a Fehér-Tisza Tiszabogdány (Bohdan) közelében egyesül, innentől már mint „szőke Tisza” vág neki hosszú útjának, hogy a Kárpátok havasaiban összegyűjtött vizét a Dunába szállítsa. Csodás Tisza folyónk őseinknek az élet egyik legfontosabb feltételét, a kristálytiszta vizet biztosította, de a hullámai között úszkáló halak a mindennapi kenyerünket is jelentették.
Attila hunjai, Árpád honfoglalói, Rákóczi talpasai, a különböző népek támadásaitól meggyötört egyszerű nép a Tisza partjain talált megnyugvásra, felüdülésre. „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza…” – tartja a mondás. Nem meglepő hát, hogy az olykor csendes, szelíd, máskor haragos, csapongó sodrású Tisza alakját számos legenda, monda övezi.
S bár már ismerjük forrásai kiindulópontját, azért partjait lakó népünk pontosan tudja, honnét is ered a „legmagyarabb folyó”… Történetét megtalálhatjuk a Tóth Béla szerkesztette Legeltetés a három sárkány pusztáján című mesegyűjteményben (Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest – 1984):
„Meg volt már teremtve az egész világ, megvoltak a hegyek, völgyek, kisebb és nagyobb folyók, csak még a Tisza állott ottan az Úr zsámolyánál. – Hát teveled mit csináljak, szegény fejeddel? – kérdi az Úristen. – Csak bízd rám, Atyám – mondja Jézus Krisztus -, majd eligazítom én! Azzal Jézus elővett egy aranyos ekét, elébe fogott egy szamarat, s azt mondja a Tiszának, hogy menjen utána mindenütt a barázdában. Azután nekivetette az ekét a földnek, szántotta a folyónak az ágyat, az pedig ment mindenütt a nyomában. Hanem szerteszéjjel igen sok cötkény (szamárkóró) volt mindenfelé, a szamár pedig éhes is volt, meg amint tudjuk, nagyon szereti is a cötkényt: egyikhez is hozzákapott, a másikhoz is, s nem haladt egyenesen, hanem ide-oda rángatta az ekét. Azért olyan girbe-gurba, csivirgős-csavargós a Tisza folyása.”
Gyere a Tisza-tóra,
ismerd meg nemzetünk jelképét, a legmagyarabb folyót!
Fotó:Telekes Attila, GyTT, Cseh Csaba, Tiszta forrás, Állatviágunk, Riviéra Vízi-sport
