HORGÁSZREND: 2015 TISZA-TÓ
2015. február 21. írta: Lázár Tünde

HORGÁSZREND: 2015 TISZA-TÓ

Pontos árak, beszerzési helyek

Elfogadásra és kihirdetésre került a 2015-ös Tisza-tavi horgászrendelet, mely az előző évekhez képest nem tartalmaz sok változtatást.

hamis_a_fogas_mravik_emma.jpg

Jó hirrel kezdve: a 2015-ös jegyárak nem emelkedtek, az idei engedélyeket pontosan ugyanannyi csengő forintért lehet beszerezni, mint előző évben.

teli_horgasz.jpg

Ami pedig változott, annak összegzése a következő.

  •    Változott az egyes horgászjegy-típusokhoz tartozó, darabszám-korlátozással védett halakból kifogható mennyiség, minden jegytípus esetén. 
  • A süllő, csuka és a harcsa horgászata az engedélyezett mennyiség kifogása után is folytatható, azonban az ez után fogott példányokat kötelező visszaengedni.
  • Változott a süllő és a kősüllő legkisebb kifogható mérete: előbbi 40 cm, utóbbi 30 cm lett. 
  • Január, február, március és december mellett jövőre már novemberben is tilos a harcsa fogása.
  •  A következőt egészben közöljük, hogy az értelmezhetősége ne sérüljön:

13. A Kis-Tiszán az Eger-patak torkolatától a Laskó-patak torkolatáig, valamint a 33. számú főút hídja (Eger-patak hídja), az Eger-patak, a Kis-Tisza és a poroszlói gát határolta területen lévő munkagödrökön január 1. és február 28., valamint november 1. és december 31. között ragadozó halra horgászni csak természetes csalival engedélyezett, a pergetés tilos.

  • A Dühös-lapos területén január 1. - február 28. között, valamint november 1. - december 31. között tilos a horgászat.
  • Január, február és december hónapokban a horgászat mostantól nem időponthoz kötött, hanem a mindenkori napkeltétől napnyugtáig engedélyezett. 
  • Fontos változás, hogy a felügyelet nélkül hagyott horgászeszközök tulajdonosától a területi horgászjegy azonnali hatállyal bevonásra kerül.

 

A 2015-ös Tisza-tavi horgászrendet itt olvashatod!

 

tiszai_sullo_tisza-to_vizateam.jpg

 

A Tisza-tavi horgászathoz a jelenleg hatályos halászati törvény alapján szükséges okmányok:

  • érvényes állami horgászjegy,
  • érvényes horgászegyesületi tagság,
  • érvényes területi horgászjegy,
  • érvényes fogási napló,
  • érvényes személyazonosító okmány

 

A gyermekek részére szóló horgászjegy kiváltása nem igényel horgászvizsgát és horgászegyesületi tagságot.

 

2015. évi területi horgászjegyek árai

ÁR

Érvényes

Éves területi horgászjegy felnőttek részére 26 000 Ft 2016. 01.31-ig
Heti területi horgászjegy felnőttek részére 10 000 Ft A rajta feltüntetett napokon
Területi horgászjegy felnőttek részére részletfizetéssel I. 13 500 Ft 2015. május 31-ig
Területi horgászjegy felnőttek részére részletfizetéssel II. 13 000 Ft Az első részlettel 2016.01.31-ig
3 napi területi horgászjegy felnőttek részére 6 000 Ft A rajta feltüntetett napokon
2 napi területi horgászjegy felnőttek részére 4 200 Ft A rajta feltüntetett napokon
1 napi területi horgászjegy felnőttek részére 2 600 Ft A rajta feltüntetett napon
Éves területi horgászjegy ifjúsági horgászoknak 5 000 Ft 2016. január 31-ig
1 napi területi horgászjegy ifjúsági horgászoknak 500 Ft A rajta feltüntetett napon
Éves területi horgászjegy 65 éves kor fölöttiek részére 13 000 Ft 2016. január 31-ig
Éves területi horgászjegy gyermekek részére 1 000 Ft 2016. január 31-ig
Korlátozott horgászati jogosítványú, nők részére váltható éves területi jegy 13 000 Ft 2016. január 31-ig
1 napi műlegyező területi horgászjegy felnőttek részére 500 Ft A rajta feltüntetett napon

 

 

A tavalyi évben került bevezetésre : turista állami horgászjegyek mellé Tisza-tavi turista területi jegyet váltva egy bottal próbálható ki a halfogás felejthetetlen élménye. Jegyeket egy átlagos horgászjegyhez képest jelentősen könnyebben meg tudja vásárolni bárki, aki nem áll horgászati, halászati tevékenységgel kapcsolatos eltiltás alatt. 
Gondolta volna, hogy néhány perc alatt igazi horgász válhat Önből? Lássuk, mik az előnyei a turista horgászjegyeknek:

- Bárhol, akár otthon is megvásárolható az állami horgászjegy

- Állami horgászvizsga nélkül, néhány kérdésre válaszolva megszerezhető a turista állami horgászjegy 

- Nincsen kötelező horgászegyesületi tagság

- A megszerzett turista állami horgászjegyekhez a következő helyeken vásárolhatja meg a horgászat megkezdéséhez szükséges Tisza-tavi terület jegyeket:

horgaszjegy.jpg

 

Gyere a Tisza-tóra

horgászni is!

 

 

Forrás: Tisza-tavi Sporthorgász

Fotók: Mravik Emma Melinda,CSTT, Tisza-tó Viza Team, TTS

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr237194343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása