AKIK LEPIPÁLJÁK MÉG A HORGÁSZOKAT IS!
2015. február 11. írta: Popovics Ancsa

AKIK LEPIPÁLJÁK MÉG A HORGÁSZOKAT IS!

A HALEVŐK LEGE A TISZA-TAVON: KÁRÓKATONA

A hidegebb idő bekövetkeztével egyre inkább lehet észlelni, hogy milyen tömegben él és vándorol be hazánkba, igy a Tisza-tóra is a kormorán sereg, melyek több halat zsákmányoltak tavaly a Tisza-tó térségében mint a horgászok.

 Figyelembe véve, hogy egy kárókatona naponta mintegy fél kilogramm halat eszik, évenkénti táplálékigényük eléri a 2500 tonnát. Ez több mint a hazai természetes vizek teljes évi halászzsákmánya, amely 2011-ben 2231 tonna volt.

A nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo), népies nevén a kormorán, a Tisza-tavi horgászok nagy ellenfele. A tudományos név eredete a török kara katna- ból származik, ami annyit jelent fekete madár.

kormoran1.jpg 


A nagy kárókatona halászmadár, életmódja tökéletesen alkalmazkodott a táplálékszerzéshez. Testalkata nyúlánk, hengeres és erős. Evezőlapát-szerű lábával, erős csüdjével, kemény farktollával hajtja magát előre a vízben, akár több tíz méter mélyre is leúszhat, percekig is bírja. A halászathoz specializálódott csőre hosszú, hegyes és végén kampós, hogy az elejtett hal ne csússzon ki a csőréből. A halat úgy kapja el, hogy az befelé forduljon a csőrében ezzel megakadályozva, hogy annak úszósugarai meg ne sértsék a madár nyelőcsövét. Gyors anyagcseréjének köszönhetően szinte egész nap halászik a vizeken, naponta akár több kilogramm halat is képes elfogyasztani, valamint sokat megsért halászat közben.  Búvárkodás utána a madarak széttárt szárnnyal pihennek, hogy tollazatuk megszáradjon. Tudni illik,  a kárókatonáknak nincs tollimpregnáló váladékot termelő fartőmirigyük, ezért halászat után meg kell szárítaniuk átnedvesedő tollazatukat. A kormorán nem csak jó úszó, hanem repülő is. Akár 80km/h sebességgel is képes repülni.

kormoranok_tts.jpg

Tollazata nagyrészt sötét, fejoldalon és a toroktájon fehér színű. Szeme zöld. Úszóhártyás lábukkal a szárazföldön esetlenül mozognak. Nászidőszakban a hímek fehér üstököt viselnek. A hím fehér torkát mutogatva csalja magához a tojókat. Nászidőszakot követően fákon költ. A hím és a tojó együttesen építik fel fészküket, amit ágakból és rőzsékből hordanak össze. A tojó 3-4 zöldes, karcsú tojást rak, amiből bő egy hónap alatt kelnek ki az örökké éhes fiókák.

kis_karokatona_matulokb.jpg

Élőhelye a mesterséges- és természetes tavak, mint például a Tisza-tó, ritkábban folyók. Olyan élőhelyeket kedvel, ahol nagyszámban fordul elő táplálék. Gazdasági szempontból hatalmas károkat tud okozni, ezért enyhe állománygyérítéssel szabályozható a populációjuk. A nagy kárókatona védett, ezért előzetes monitoring vizsgálat alapján szabályozható populációjuk. Az elmúlt években a Tisza- tavon is sok gondot okoztak: az elpusztított halállomány mellett agresszív viselkedésükkel kiszorítja a gémtelepeken fészkelő vízimadarakat.

ekkora_halat_fogtam.jpg

A Tisza-tavi Sporthorgász megfigyelései szerint a Tisza-tó két nagy fészektelepén 2012-ben mintegy 400 pár költött, vonulási időszakban azonban naponta 1000-nél is több példányt számoltak. Ez a tömeg óvatos becslés alapján is olyan mennyiségű halat fogyaszt évente, amely meghaladja a horgászok összes fogását (ez 2012-ben a leadott fogási naplók alapján 112 tonna volt).Figyelembe véve, hogy egy kárókatona naponta mintegy fél kilogramm halat eszik, évenkénti táplálékigényük eléri a 2500 tonnát. Fészkelő-, és száritkozó-helyükön a növényzet sem ússza meg: savas ürülékük miatt kipusztul a környező ártéri növényzet.

kormoranok_bekatutaj.jpg

Ázsia egyes vidékein, Kínában, Japánban a mai napig kárókatonákkal halásznak. A módszer lényege, hogy a madár nyakára egy gumigyűrűt raknak, ami gátolja, hogy lenyelje a kifogott halat. Így a halásznak könnyű dolga van, csak elveszi a zsákmányt a madártól. Természetesen az idomított madárnak mindig adnak „jutalomfalatokat”. Magyarországon is alkalmazták ezt a  halászati módszert: Elsősorban a pákászok foglalkoztak e mesterséggel.

Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy felkeresd a kormorán-telepeket:

Gyere a Tisza-tóra

és fedezd fel a páratlan természetet!

 

 

.

Fotók:CSTT, Sporthorgász, Matulokbácsi, Matulokbácsi, Békatutaj

Szerkesztette: Lázár Tünde

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereatiszatora.blog.hu/api/trackback/id/tr477161767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása